Nem mindennapi eseményre került sor a Lovagrend életében október 25-én, az Ausztriai Burgenland t5artoményban található Eisenstadtban, mely egyben a székhelyünk is! Hatalma s parádéval ünnepeltük meg a Rend 30 évvel ezelőtti újjászervezését, melyen az összes konzulátus képviseltette magát egész Európából.
A nagyszabású esemény sorozat egy remek állófogadással vette kezdetét a Hotel Burgenland udvarán, ahol a helyi finomságok, és Lovagrendi termékek vásárlása közben beszélgethettek egymással a java részt ritkán találkozó Rendtársak Európa minden szegletéből. Az előkészületek után, élen a Lovagrend vezetőivel végigvonultunk az osztrák kisváros hangulatos belvárosán egészen a misének és szertartásoknak helyet adó templomig.
A zsúfolásig telt templomban számos Tiszteletes és magas beosztású egyházi személyiség részvételével zajlott az Istentisztelet, majd sor került a Lovagi keresztek átadására is. Érdekesség, hogy a ceremónia alatt a koronaőrség kísértében, a Magyar korona mása is jelen volt.
Az ünnepséget követően kezdődött csak az igazi látványosság, több ezer fős felvonulás kezdődött a Kastély kertjének érintésével a belvároson keresztül a Kongresszusi Központig, melyre a médián kívül a város apraja-nagyja is kíváncsi volt. A sok száz méteres menet élén számos zene és tánckar, Lovagrend, egy-egy Legátus országra jellemző népviseletbe öltözött emberek vonultak, majd a Lovagrendünk vezetőségét és Habsburg György Protektort követte a sok-sok száz lovag és meghívott vendég.számos Legátus felajánlásából származó borokat kínáltak.
A rendezvény végén a vendégek felvágták és elfogyasztották a Jenei család felajánlásából származó ünnepi tortát, és rengeteg szép élménnyel feltöltődve hazaindultak.
Az eseményről képes beszámoló is található az oldalunkon, illetve az összes Legátus megkapja DVD-n az összes képet, mely a helyszínen készült.