Remekül sikerült Avatási Ceremóniának adott otthont november 8-án Budapest egyik legszebb temploma a VIII. kerületi Rezső téren. A Konzulátus újra alakulása óta első ízben találkoztak Lovagrendünk tagjai a fővárosban, melynek méltó helyet biztosított a sajnálatos módon kevésbé ismert szakrális épület.
Ne számolt külső problémák miatt csak 6 új tagot sikerült magunk közé fogadni, és két Hospesünket előre léptetni Tanácsossá, de a remek szervezés, a csodálatos helyszín minden szempontból megfelelő hátteret adott a magasztos eseményhez.
Josef Jeney és Fejes Péter Szenátust képviselő Lovagtársunk mellett tiszteletét tette a rendezvényen Esterházy Herceg Úr is kedves párjával, de a magyarországi Konzulátus vezetői is jelen voltak az eseményen.
A fényes ceremóniát, melyet zenekar és Huszár kíséret is színesített, fenséges lakoma követte a közeli Kalocsai Paprika Csárdában, ahol a személyzet mind külsőségekben, mind az ételsor minőségében mindent megtett a Ceremónia színvonalának emelésében.
Minden Lovagrendi társunk nevében ezúton is köszönetet mondunk a szervezőknek, különös tekintettel Stieber József volt első Legátnak, aki ezen alkalomból mondott le tisztségéről.