Olaszország ismeretlen borvidékén a Borlovagok
Három évvel ezelőtt Havasi Dezső rendtársunk egy szenzációs gasztronómiai és turisztikai csodákat megmutató utat szervezett a Győri Legációnak Olaszországba. Az emlékek, a kíváncsiság szinte természetesen hozta magával, hogy ismét rábeszéljük arra, kezdjen szervezkedni és hozza tető alá a Bortúra Olaszországban 2015 kirándulást.
A csapat létszáma az ideális 28 főre alakult. Külön öröm az ilyen utakon, hogy a borlovagi csapathoz tartozó rendtársak partnerükkel jönnek el. Ettől még szebb és még izgalmasabb lesz az utazás. Ezúton is köszönet a hölgyeinknek, akik nemcsak a mindennapokban támaszaink, de a borkultúra megismerésében is kedves társak.
Az utazás olyan területekre vitt el minket, amelyet egy hagyományos olaszországi, Udine környéki látogatás során aligha fedezhettünk volna fel. Hogy pontosan tudjuk, hol vagyunk, ebben is segített a mindig felkészült Havasi Dezső. Az utat nemcsak megszervezte, de az ismereteinket is bővítette és saját tudásából rengeteget adott át nekünk. Töretlenül mesélte el a táj és a szőlő történetét a Szlovéniához közeli tájakon.
Első megállónk a SAN Daniele DOK Dall’av sonkaérlelőben volt, ahol a különleges hegyi és tengeri levegő találkozása által érlelt sonkákat, és a hozzájuk kimért borokat is megkóstolhattuk.
Ezt követte az igazán csodás Cormons, és a Hotel Felcaro. A vacsoráig egy kis pihenő, majd a tulajdonos által is felszolgált négyfogásos vacsora. Ízek, borok, és a szenzáció, egy csapra vert édes borkülönlegesség a desszert mellé. Igazán jól aludtunk, de arról még álmodni sem mertünk, hogy a gasztronómiai és borismereti túránk minden területen csak fokozódni fog.
Másnap megismerhettünk egy családi pincészetet, a napi minimum fél liter bort fogyasztó egykori tulajdonos nagypapa, 95 évesen még serényen kísért bennünket a bio borászatban, ahol az ökör szarvából készül az igazi földerőt javító tápoldat. Simon Di Brazzan borászata évi 70.000 palack bort visz szét a világban, és a családi vállalkozás bőségesen és vidáman él belőle. Természetesen fő csapás, a Tocai Friulano, a mi Tokaji borunktól eredetében már megvédett és attól teljesen különböző száraz fehér.
Jókedvünk az eső ellenére is töretlen volt. Dezső továbbra is izgalmas bortörténeti vonatkozásokat mutatott be és egyre több bort kóstolhattunk meg.
Eljutottunk a kedves Két Torony borászatba (Corni di Rosazzo), majd jött a minden képzeletet felülmúló vacsora a Ribolla Giolla vendéglőben. Mintegy négy órán át ettünk, ittunk és a végén, miután a jeles születési dátumát ünneplő Kamocsár Zsoltot megköszöntöttük, még olasz dalokat is énekelhettünk.
Másnap Gradoba kirándultunk. A tenger édes fényeket villantott ránk és már a napozókat is megcsodálhattuk, akik az esőfelhők elvonulása után elfoglalták a magyar turisták által talán kevésbé ismert, ám figyelemre méltó partszakaszt.
Végül az ételekből a leginkább izgalmasat és különlegeset kínáló Rusignul következett. Kedves vendéglátás, finom falatok és kilencfogásos vacsora. Sokáig emlegetjük.
Másnap, a hazafelé tartó úton – természetesen felpakolva a táj boraival, a fehérekkel, a különleges vörösökkel – megálltunk a Spilingbergoban található Mozaik Iskolában. A szánk is tátva maradt. Ez a kisváros, ahova a világ nagyvárosaiból is igyekeznek a mesternek tanuló diákok, a kreativitás fellegvára. Mintha eszenciáját kaptuk volna annak, hogy milyen is ez a különleges olasz borvidék, ahol régió találkozik, ahol a tenger és a hegyek különleges faunát teremtenek, és ahol barátságos borászok hittel végzik munkájukat. Munkájukat szeretik, megújítják és minden egyes betérőre mosolyogni tudnak.
Az Európai Borlovagrend Hungária Konzulátusának Győri Legációja olyan élményekkel gazdagodott, amelyek ismét évekre adnak emlegethető borélményeket!
Köszönet a szervezőknek, köszönet a társaságnak, mert a jó borok mellett az út kétségtelenül legnagyobb dolga az volt, hogy ismét beigazolódott: mi sokszínű, együtt mindig erős és jókedvű csapat vagyunk!
Fábián György (fabian.gyorgy62@gmail.com +3630-227 2326)