Ünnepi Békekörmenet a Fertő tavon
Május 30-án immár 11. alkalommal rendezte meg a Drecher Line hajóstársaság, az Európai Borlovagrend Szenátusa és a Hungária Konzulátus Soproni Legációja a hagyományos Fertő tavi hajós Békekörmenetet. Az eseményen négy hajó, a négy égtáj oltárát szimbolizálva, a tó négy különböző kikötőjéből (Rust, Mörbich, Illmitz és Fertőrákos) indult, hogy aztán egy időben érjen a magyar-osztrák B0 határponthoz, ahol az ünnepélyes szertartás elkezdődött.
A megemlékezés ezt követően a nádas szélén a négy hajó összekapcsolódásával folyatódott, a hajók zenekarainak aláfestő kísérete mellett koccintottak a különböző irányból érkező résztvevők.
A ceremónia szentmisével folyatódott a tavon, amelyet Gabnai Sándor és Walter Dienesh esperes urak celebráltak, magyarul és németül. Az ünnepséget Veres János lovag vezette le, aki köszöntötte a részvevőket, meghívottakat és a Lovagrend jelen levő tagjait.
Az eseményen részt vett vendégként Dr. Cristine Esterházy grófnő és Endre Esterházy gróf, Sopron város alpolgármestere Dr. Simon István, valamint Fertőd, Fertőhomok, Fertőszéplak polgármesterei és Fertőrákos alpolgármestere.
A rendező és védnök Európai Borlovagrend nevében első számú vezetője Alfred Rákóczi de Tombor-Tintera tartott beszédet és köszöntötte az egybegyűlteket, majd az Eisenstadti lövészek bemutatójával zárult az esemény.
Az Európai Borlovagrend ezt követően egy külön hajón zenés, grillvacsorára invitálta tagjait, amely szintén a nádasban, rendkívül jó hangulatban telt, megérősítve ezzel is a Lovagrenden belüli egybetartozás eszméjét.
Az Európai Borlovagrend védnöksége alatt, idén 11. alkalommal megrendezésre kerülő körmenet előzménye igen kézenfekvő. A 26 évvel ezelőtti rendszerváltásig a hajózás képtelenség volt a „vasfüggönnyel” leválasztott Fertő tavon, elválasztva a víz mellett mindig is békében és barátságban élő családokat, embereket. A hajóforgalom elindítása akkor vált lehetővé miután Magyarország csatlakozott 2004-ben az Európai Unióhoz és 2007-ben a schengeni övezethez. Ez alapjaiban teremtett új lehetőséget a kapcsolatok felvételére és a turisztikai célú hajózásra.
Az Uniós csatlakozás évében rendezhette meg először a Drecher Line hajóstársaság a Békekörmenetet, amelynek a védnöke lett az Európai Borlovagrend, hiszen a rendezvény szervesen kapcsolódik a Lovagrend célkitűzéseihez. A ceremónia feleleveníti a múltat, kiemelten szimbolizálja a magyar-osztrák összetartozást és együttműködést, a tó körüli emberek közös érdekeit, miközben figyelmezteti a ma emberét arra, hogy ez nem volt mindig így, és mindent el kell követni annak érdekében, hogy ez ne is fordulhasson vissza soha a jövőben.
A remek programért és az összetartozás további erősítéséért köszönet a szervezőknek!
Videó megtekintéséhez kattints a képre!
Zenés filmetűd!
2015. május 31. A Soproni Városplébánia és az Európai Borlovagrend védnöksége alatt immár tizenegyedik alkalommal került megrendezésre a Fertő tavi Békekörmenet. Az osztrák-magyar határponton egy békeszimbólum található, amely a „vallás nem ismer határokat” mottójaként az osztrák-magyar összetartozást és együttműködést jelképezi. A négy égtáj oltárát szimbolizálva a Fertő tó négy kikötőjéből, Rustról, Mörbischről, Fertőrákosról és Illmitzről személyhajók indultak, amelyek a B0 határponton tartott ökumenikus Istentiszteleten találkoztak. Borozás és steak-parti tette még hangulatosabbá a délutáni hajókirándulást.
Bertáné Szita Myra
https://www.facebook.com/myra.bertaneszita/videos/vb.100001727139758/853801228020774/?type=3&theater