Tisztelt Lovagrendi Társaim, Kedves Barátaim!
Szentendrén immáron hagyományosan borfesztivált rendeztek így nyárutó tájékán, s én lobbiztam azért hogy Lovagrendünk is szerepet kaphasson ezen rendezvényen. Végül az egyik legnívósabb programot bízták rám, s ezzel a kiemelt programok közé kerülhettem, képviselve szervezetünket.
Idén én voltam a házigazdája a Hamvas Hajó elnevezésű programnak, s én szerveztem annak minden részletét. Röviden arról volt szó, hogy egy nagy hajón bórkóstolást vezényeltem, meghívtam egy színészt Hamvas Béla prózákat és gondolatokat előadni, meghívtam egy borászt a kóstoló színesítésére, s én magam is anekdotáztam kicsit. Mindez ragyogó napsütésben Duna hullámait szelve, kissé úgy, ahogy az ember a „boldog békeidőket” képzeli el. Bátran állíthatom, hogy csodálatos pár óra volt. A helyszínen nemcsak a helyi média volt jelen, hanem a Duna Tv is forgatott a hajón, nyilatkozatot is adtam, remélem méltón tudtam képviselni az Európai Borlovagrend Hungária Konzulátusát. Természetesen nagy örömmel hívtam volna meg rendtársaimat is ezen alkalomból, ám ekkor volt a pannonhalmi és győri rendezvény, így tudtam, hogy aki csak teheti oda ment el.
Ezen beszámoló kedvcsináló a jövőre nézve és tájékoztatni kívántalak titeket, hogy a Szentendrei Lovagi Szék (Hoffner Norbert, Karakas Károly Péter, illetve jómagam Kellár F. János Immánuel) egy sikeres rendezvényt bonyolított le – köszönet a tagoknak -, amelyhez városunk vezetése is gratulált. A történethez az is hozzátartozik, hogy fellépési díjat (tiszteletdíjat is beleértve), nem fogadtam el, jelezvén az illetékeseknek hogy ezen esemény szervezésével, megtartásával és minden járulékos munkával és költséggel a Szentendrei Lovagi Szék által az Európai Borlovagrend Hungária Konzulátusa támogatta a várost és a fesztivált.
Külön szeretném megköszönni a segítségét Rutz Bélának, akihez tudtam tanácsért és tárgyi feltételért is fordulni és aki azonnal intézkedett mindenben.
Mindenkinek baráti üdvözletemet küldöm,
„In Honorem Dei et In Honorem Vini”
Kellár F. János Immánuel
az Európai Borlovagrend Hungária Konzulátusa, Budapesti Legáció,
Szentendrei Lovagi Székének vezetője