Az Európai Borlovagrend Hungária Konzulátus, Budapesti Legáció I. legátja Husza György borlovag Villányba a történelmi borvidékre szervezett 2020. szeptember 17-től kétnapos borkóstolót.
A villányi látogatást nagy érdeklődés kísérte és így arra 23 fő, ebből 13 rendtárs részvételével került sor.
Csütörtöki napon a megérkezések egyénileg történtek és különféle időpontokban. Van, aki már korai érkezéssel és a környék egyes nevezetességeinek a megtekintésével kezdte a hétvégét. A társaság zömének a szállása a Villányban található Ludvig Panzióban volt, ahol szívélyesen fogadtak és az ott töltött hátra lévő időben is nagyszerű kiszolgálást kaptunk. Nagyon kellemes volt a panzió barátságos nagy terasza, ami a borkóstolókra indulás előtt és aztán visszaérkezést követően is hangulatos beszélgetéseknek adott helyet.
Egy kis ismertető a környékről. A Villány-Siklós borút a borturizmus első hazai bástyája, a kulturált borfogyasztás iskolája. Az erre járók a villányi borokkal minőségi szolgáltatások révén kerülhetnek kapcsolatba. Megismerkedhetnek a hagyományokkal, a vidéki léttel, egyedi élményeket szerezhetnek, baráti kapcsolatokat építhetnek, és aktívan kikapcsolódhatnak. A táj értékéhez tartoznak a palkonyai, villánykövesdi, villányi, nagyharsányi, kisharsányi műemlék pincesorok, a siklósi körzet szórt dűlő pincéi, présházai, melyek több száz éve nagy technológiai jelentőséggel bírtak, ma a vendégvárás legfontosabb helyszínei.
Villány a Villányi borvidék központja. Az itt található villányi pincesor a városba érkező turisták legkedveltebb célpontja. A település a klímának és a kedvező talajadottságoknak köszönhetően mély színű, testes, tartalmas vörös borairól híres.
A délutáni programként a Vinatus Pincészethez indultunk, ahova Villány főutcáján két sorban elhelyezkedő impozáns történelmi pincesoron sétálva jutottunk el, miközben több borászat is kínálta specialitásait.
Kovács László a Vinatus Pincészet tulajdonosa szerette volna tovább népszerűsíteni a villányi borvidéket, ezért alapította 2009-ben a pincét, amivel a család régi álmát valósította meg. A Vinatus nevet azért adta a pincészetnek, mert ez Villány régi latin elnevezése.
A házigazda kedvességének köszönhetően a borvacsora előtt egy kis további séta megtételével megtekinthettük a Polgár pincészet bogyózójában folyó munkálatokat. Raffael Péter főborász technológiai séta keretében elmesélte a szőlő útját a bogyózóba érkezését követően a „macerálástól kezdve a csömöszölésen át” a tartályokba kerülésig. Majd egy kis előzetesként fiatal „bébi” 2019-es évjáratú Syrah, Cabernet Franc és Merlot borok kóstolására is lehetőségünk nyílt. Megalapozva a vacsorát jókedvűen tértünk vissza a Vinatus Pince Fogadóhoz, amely 2012 tavaszán nyitotta meg kapuit a vendégek előtt. A pince ódon gótikus stílusban épült 32 ezer téglából, ami tökéletes helyszínt biztosított a borvacsora elfogyasztásához.
Husza György borlovag köszöntötte a társaságot kellemes kikapcsolódást kívánva az estéhez és a másnapi programokhoz. A jelmondatunkkal: „In honorem Dei, et in honorem Vini” és a köszöntő bor elfogyasztásával indult a vacsora, ami állt: kakaslevesből, vegyes tálból és végül túrós palacsintából tejszínes eperöntettel. A vacsora fogyasztása közben Jovánovics László sommelier az alábbi borokat ismertette és kóstoltatta: Sauvignon Blanc 2019, Syrah Rose 2019, Portugieser 2019, Villányi Franc 2016, Syrah 2016, Saliva 2015, VINATUS Crassus 2012.
A bőséges és finom vacsora és borok elfogyasztása után még a pincesoron a szállásra visszatérőben lehetőség adódott további kóstolgatásra és baráti beszélgetésre, amit a fáradhatatlanabbak még a panzióban is tovább folytattak.
Másnap, pénteken a kötetlen délelőttöt követően indult a társaság a Jammertal Borászati Élményközpontba.
Megérkezvén Polgár Kata a ház vezetője, 2019-es Kékfrankos rozé köszöntő bor kíséretében kalauzolt minket végig az élményközpontban és mesélte el annak történetét.
A Jammertal Borászati Élményközpont a gyönyörű Jammertal – dűlő lábánál épült 2006-ban, talán Közép-Európa legnagyobb és legigényesebb borkóstoló centruma. A pincészettel földalatti folyosó köti össze, amit tekintettel a folyó szüretre nem tudtunk megnézni. A vendégek a földszinti napfényes kóstolórészben és gyönyörű sommelier-szobákban kötetlen formában vagy képzett munkatársak vezetésével nyernek mélyebb betekintést a Jammertal borok világába.
A központ egyik legfontosabb eleme a 90 000 palackot befogadni képes bortrezor, ami módot ad arra, hogy a bortrezor kör tagok – bármely törzsvásárló azzá válhat – megvásárolt boraikat évekig optimális körülmények között tárolják. Főborászuk, Kövesdi Zsófia jelentős nemzetközi vörösbor készítési tapasztalatokkal rendelkezik. A pincészet mindig az adott szőlőfajtához és évjárathoz legjobban illő erjesztési módszert alkalmazza. 12-28 hónapos kishordós, majd további 6-12 hónapos palackos érlelés során fejlődnek optimális körülmények között a borászat tételei, mielőtt piacra kerülnének. Nagyon érdekes volt látni a hordók tárolására kialakított rendszert, ami lehetővé tette, hogy a hordókat és azok tartalmát megfelelő időközönként forgatással mozgassák.
Az élményközpont megtekintése után a hatalmas, mégis intim hangulatot árasztó lovagteremben került sor az ebédre, ami marha esszencia leves, fűszeres sertés szűz mustáros burgonyapüré és ceruzabab, valamint Tiramisu krém volt. Az ebéd bevezetéseként Husza György borlovag felkérte Tagai István prokonzul urat a köszöntőre, amire Wunderlich Pink Panther 2019. Kékfrankos rozéval koccintottunk.
Az ebéd fogyasztása közben a borkóstolót Bicskei Gábor tartotta, bemutatva a borászat egyes márkáit: ezek a Blue Sky 2012, a Cassiopeia CF*CIH Grand selection 2013, a Cassiopeia CS*RUKBAH Grand selection 2013, valamint a Koh-I-Noor M Ultimate selection 2011 borokból álltak.
Az ebédet követően a házigazda kis tesztkérdésekből álló vetélkedőt szervezett, amely során öt csapat alakult. Ezek a következők voltak: 1. Koh-I-Noor, 2. Veni-Vidi-Vici, 3. Only One Man, 4. Borhuszár és 5. Solymári amatőrök. A csapatok lázasan, fejüket összedugva töltögették ki a tesztlapot. Eredményhirdetés során holt verseny alakult ki, de végül a 3. Only One Man csapat került ki győztesen, megnyerve Husza György borlovag részéről felajánlott Cassiopeia prémium bort.
A vetélkedő után még megtekintettük a kazamaták kisebb, rejtett helységeit is, ami mindenkiben nagy tetszést váltott ki, aztán mindenki kedvére vásárolhatott a borászat választékából.
A délután pihenéssel, egyeseknek sétával, másoknak a teraszon beszélgetéssel és a győztes csapat által felajánlott nyereménynek az elfogyasztásával telt, majd készülődéssel az esti présházas vacsorára.
Tekintettel arra, hogy estére a program Wunderlich “Lojzi” Alajos sokak által kedvelt Lojzijához szólt a présházba, oda így szervezetten taxival, több fordulóval jutott fel a társaság. Felérve csodálatos látvány tárul elénk a présházat körül vevő szőlőskertek soraival.
Wunderlich Alajos is rögös utat járt végig addig, amíg az ország egyik legismertebb és legkedveltebb borásza lett. Sokáig dolgozott még főállásban bádogosként, és főként templomtornyok javításával kereste a kenyerét. 1982-ben költözött Villányba, és új területeket vett magának, mint később kiderült, igen jó érzékkel.
Azok a dűlők ugyanis, amelyeket megvett, jobban védettek a fagytól, mint a többi környékbeli domboldal, így nem kellett a kemény telektől tartania. Természetesen a kezdetektől termeszti a Villányi Borvidék meghatározó fajtáját a cabernet franc-t, de a portugieser és a cabernet sauvignon se hiányzik a kínálatból. Azt mondja, hogy nevet világfajtákkal lehet szerezni ebben a szakmában, de persze a hazai nemesítések is megtalálhatók a szőlőfajtái között. Így például híres a kadarkája, és készít fehér bort is királyleánykából és rajnai rizlingből.
Bár Villány és mondhatjuk, hogy az ország első számú gasztronómiai szenzációja továbbra is maga Lojzi odafönn az 1914-ben épült présházban, készített nekünk kemencében sült malacot salátaágyon, körettel. Kaptunk még utána finom különféle házi rétest is. A vacsorához ötféle Wunderlich bort kóstoltunk. Ezek a Villányi-: Királyleányka 2019, Rosé 2019, Portugieser 2019, Cabernet Sauvignon 2015 és a Cabernet Franc 2014 voltak.
Zoli a harmonikás gondoskodott a társaság jó hangulatáról, ami igen kedélyesre és dalosra sikeredett.
Wunderlich Alajos színes, közvetlen, egyszerű ember, akivel jó érzés volt beszélgetni. A présház ma az egyik leghitelesebb bortúraállomás, vendégfogadó hely Villányban. A család természetes kedvessége csodálatra méltó és szívet melengető.
Köszönjük a Wunderlich család szívélyes vendéglátását, mindenki nagyon jól érezte magát, reméljük még lesz lehetőségünk máskor is eljönni.
Ez a két napos élmény feledhetetlen és egy életre szóló volt…
Szombat reggeli után mindenki felkerekedett és saját maga által összeállított programmal, kirándulással, fürdőzéssel folytatta a hétvégét hazatérés előtt.
A rendezvények során is megtettük, de most ezúton is megköszönjük Husza György borlovagnak a rendkívül tartalmas rendezvények megszervezését és Bogatin János borbírónak az eseményekről készített fotóit.
Telek Anna Mária bordáma