,,Egész életeden át szívesen dolgozva, szerényen éltél, most bánatot ránk hagyva, csendesen elmentél.
Örök álom zárta le szemed, megpihenni tért két dolgos kezed! Drága Kálmán Isten veled!”
Ismét gyászol az Európai Borlovagrend Hungária Konzulátusa Egyesület Soproni legációja.
Sajnos, megint hiányzik valaki. Ilyenkor számba vesszük önmagunkat. Kik voltak elődjeink, kik vagyunk még együtt. Sajnos egyre kevesebben.
Egy ember életét nem lehet pár leírt gondolattal „összefogni”. Emléket állítani és emlékeztetni rá, talán igen.
Kálmán 1943-ban egy soproni – fertőrákosi poncichter családban született.
Eredetileg gépészmérnöknek készült, majd a tisztelet ősei iránt, a hagyomány, és a szőlő-bor szeretete neki is megváltoztatta az útját, mint több emberét a Jandl családban, így lett kertészmérnök, borász. Gyermekként sokszor sertepertélt Nagyapja, Édesapja körül, ahogy „polgári” foglalkozásuk mellett a szőlőben, a pincében dolgoztak. Nem csoda hiszen egyik őse Jandl Michael a feljegyzések szerint már 1796 óta készített bort. A legenda szerint Kálmán felmenőinek a Halász (Fischergasse) utcában volt egy Buschenschankja, amelyet Petőfi Sándor „közlegény” is több alkalommal meglátogathatott a szomszédos laktanyából. Kálmán a szőlővel, a borral való foglalatoskodást soha nem tekintette csupán munkának, ez számára mindig is elhivatottságot, életformát jelentett, és nem utolsó sorban őszinte tisztelgést az ősök munkássága és emléke előtt. Feleségével, Magdolnával együtt ezt a gondolkodásmódot adták át két gyermeküknek is, Norbertnek és Arnoldnak és unokáiknak egyaránt. Arnold tanulmányai elvégzése után Édesapja mellett találta meg a helyét a családi borászatban, amelyet az évek során, közös erővel sikerült a régió egyik legsikeresebb borászatává tenniük, erről több kiemelkedő eredményű boruk is tanúskodik. Missio Kékfrankos, Visio, Shiraz Kohlenberg, Merlot Kräftner, Cabernet Franc Kräftner
A család filozófiája egy mondatban összefoglalható: csak a megalkuvás nélküli minőségre törekvés az egyedül járható út!
Kedves Kálmán nyugodj békében! Tisztelgünk emléked előtt.
In Honorem Dei et In Honorem Vini!