Az Európai Borlovagrend szenátusának felkérése alapján – a Hungária Konzulátus Győri legációjának szervezésében -, április 23-án Győrben a Benczés Gimnázium dísztermében került sor a Borlovagok Nemzetközi Találkozójára.
A rendezvényen hat ország – Ausztria, Csehország, Szlovénia, Horvátország, Szlovákia és Magyarország – csaknem száz lovagja vett részt.
Az ünnepi hangulatú rendezvényen megjelent Alfréd Rákóczi Tombor-Tintera magister generális, dr. Josef von Jenei nagykövet, az eisenstadti szenátus több tagja, valamint a meghívott országok prokonzuljai.
A délelőtti programban Pusztay Sándor borlovag előadást tartott – Ács Edina szinkrontolmácsolásával – a sajtó- és a borkultúra kapcsolatáról. Ezt követően a Benczés templomban a résztvevők szentmisén vettek részt, majd tizennyolc lovag számára a szenátus elnöke Aranycsillag kitüntetést adott át.