A nagy érdeklődéssel kísért, immár hagyományos soproni rendezvény ünnepélyes megnyitására – a Városi Fúvószenekar közreműködésével – május 20-án került sor.
A három napos rendezvény az idén először a várkerület területén, a Mária szobornál és a régi piac helyén került megtartásra. A nagy sikerre jellemző, hogy a bornapokon minden nap szinte sorakoztak a borkóstolók előtt, és nagyon jól szórakoztak az ide érkező borszerető vendégek és a helyi lakosok.