Nem pusztán a nemes borok, de nemes cselekedetek is fontos elemét képezik rendünk életének. A lovagi atlasz által közvetített értékek sorában előkelő helyet foglal el a közjóra való törekvés, az embertársaink iránti szolgálat, a jótékonysági törekvések támogatása.
Hagyomány, hogy december 22-én az Európai Borlovagrend Hungária Konzulátusának Legációi országszerte adományokat adnak át rászorulóknak, illetve a szociális területen tevékenykedő szervezeteknek, intézményeknek. A Soproni Legáció, valamint a Soproni Borlovagok és Borbarátok Egyesülete idén összesen négyszázezer forintnyi adománnyal támogatott három szociális intézményt. A Balfi úti Idősek Otthona, a Szent Benedek Idősek Háza, valamint a Sopron és Környéke Család és Gyermekjóléti Ellátás Intézetének Támogatása mellett a soproni városplébánia részére is jutott az adományból. Rendtársunk, Horváth Imre városplébános segítségével így az intézmények mellett több rászoruló család is részesült a felajánlásból.
Az adományokat legációnk vezetői, Makai Ernő és Werdnik Ernő, valamint a Soproni Borlovagok és Borbarátok egyesületének elnöke, Dr.Sztancs György és Tóth Ferenc Borlovag adta át a szervezetek képviselőinek, díszoklevél kíséretében, a Rejpál ház patinás falai között.
Az adományozás a támogatás közvetlen értékén túl egyúttal figyelemfelhívó szereppel is bír: rendünk jó példával élen járva mutat rá arra, hogy milyen fontos a segítő szervezetek támogatása.
Ahogy azt a lovagi atlasz oldalain is olvashatjuk: „a teremtés lényege a többet adni, mint kapni elvében testesül meg”.
Ez az elv pedig nagy hangsúllyal kell, hogy bírjon az év minden napján, de különösen a Szeretet Ünnepének közelségében.
Németh Zoltán