Örömteli dátum volt az Európai Borlovagrend Hungária Konzulátusa számára a május 24-e, Lovagi rendezvényünk Szeged városában.
Szeged ezen a hétvégén több országos hírű rendezvénynek is otthont adott (Hídi vásár, Bor és gasztronómiai fesztivál, Szeged város napja) így a látványos felvonulásunk is sokkal nagyobb hangsúlyt kapott.
Az ART Hotel biztosította számunkra a gyülekezés helyszínét, ahonnan alakzatban vonultunk végig a belvároson, érintve a fesztiválok helyszíneit. A menet élén dobosok és zászlóforgatók haladtak, akik rendkívüli mértékben emelték a felvonulás nézettségét és a rendezvénysorozat egyik leglátványosabb programjává tették ünnepi menetünket. Az igen hosszúra nyúlt felvonulást több ezren kísérték figyelemmel, míg el nem értünk a Honvéd téri református templomot, ahol ünnepi Istentisztelet és avatási szertartás vette kezdetét.
Öt új tagot léptettünk be, ketten előléptek Bortanácsossá, illetve Borbíróvá, kettő lovagtársunk pedig az új Szegedi Legátusban betöltött tisztsége miatt zöld sávos Bórbírói insignét kapott. Ezúton is gratulálunk mindegyiküknek, és az új belépőket üdvözöljük körünkben!
A szertartást követően alakzatban visszavonultunk a szállodába, ahol kezdetét vette az ünnepi díszvacsora. A remek ételekhez finom borok társultak, részben az Újvári, részben a Gulyás, részben a Huszár pincészetből, melyeknek gasztronómiai élményét köszönjük a borászoknak!
Az est során bemutatkoztak az új belépők, és több köszöntő, üdvözlő és egyéb hozzászólás is tarkította a borok szakszerű bemutatását.
A vacsora végeztével a lovagtársaink döntő többsége a Borfesztiválon folytatta az estet, ahol először Újvári Mihály lovagtársunk látott minket vendégül, majd a színes forgatag egyéni és csoportos felkeresésére került sor, bizony alaposan az éjszakába nyúlóan.
A Szegedi Legátus remek rendezvénysorozata ezzel még nem ért véget, vasárnap ismét Újvári Mihály lovagtársunké lett a főszerep, Kiskundorozsmai pincéjénél látta vendégül a rend tagjait, igazán remek halászlével, sült hallal, tejes pitével, melyhez házi baracklekvár dukált, és természetesen kitűnő boraival.
Sajnos, mint minden jónak, ennek is vége lett, és minden lovagtársunk hazatért, minden bizonnyal életre szóló élményeket szerezve, és lélekben már készülve a következő Lovagrendi eseményre!
Köszönjük a Szegedi legátusnak és a szervetőknek ezt a tökéletesen sikerül rendezvényt!