Pozsonyban rendezték meg 2015. július 6-7-én, a XIV. Trunkfest elnevezésű nemzetközi borfesztivált, amelyen tíz ország bortermelői mérték össze tudásukat és különböző boraikat. A húsztagú zsűriben a házigazda szlovákokon kívül, osztrák, német, cseh, olasz és magyar szakemberek vettek részt, akik között borász, borkereskedő, egyetemi oktató, sommelier és szakújságíró egyaránt megtalálható volt. Hazánkat három borszakértő, köztük Pusztay Sándor újságíró, sommelier, az Európai Borlovagrend Hungária Konzulátusa – Budapesti legációjának tagja képviselte.
A verseny lezárása után hirdették ki a különböző díjakat. A fehér, száraz borok között Champion nagydíjat kapott a csehországi Sauvignon Blau (V. Babícek), a száraz, vörösbor kategóriában a szlovákiai HR Winery pincészet Cabernet Sauvignonja, míg a habzóbor kategóriában a szlovákiai Modragne (F. Malik) lett nagydíjas. A versenyen tíz magyar bor vett részt, amelyek közül az abasári Pálinkás pincészet 2014. évjáratú Olaszrizlingje, és Dr. Katona István 2011-es Cuvée-je (Cabernet Sauvignon, Turán) ezüst fokozatot ért el.
A Trunkfest elnöke, Prof. Fedor Malik a versenyt követően elmondta, hogy a beküldött bormintákról nagy viták folytak a különböző összetételű zsűri-asztaloknál, ám végül sikerült kialakítani a különböző kategóriákban az egyhangú véleményt.
A versenyen bíráskodó Pusztay Sándor azt is hozzátette, a szlovák fővárosban csaknem 260 bor vetélkedett egymással, amelyek közül a fehérborok nagy része csalódást okozott, ám a vörösborok között több kitűnő, harmonikus összetételű nedű is akadt.