Közép-Európa legnagyobb kiterjedésű, közel 1000 pincét számláló Monori Pincefaluban idén immár hatodik alkalommal, június 10-én rendezték meg a Borvidékek Hétvégéjét.

Évente új elemekkel gazdagodó rendezvény fő támogatója a Magyarországi Borrendek Országos Szövetsége. Velük együttműködve választotta ki a rendezvényt fenntartó Monor Város Önkormányzata az ország 22 borvidékét képviselő borászokat.

A szakmai szervező, Monor Környéki Strázsa Borrend meghívására három fő képviselte e jeles országos rendezvényen az Európai Borlovagrend Hungária Konzulátusát.

A város központjában tartott délelőtti programok hangulatos kezdést biztosítottak az egész napos rendezvénynek. Az ország minden részéből érkező borrendek felvonulását a Pomázi Fúvószenekar vezette.

A hivatalos megnyitó során adták át Monor Város Bora díjat, melyet a Megyeri-Hanti Pince Csevej névre keresztelt kékfrankos rozé bora érdemelt ki. A díjátadást hangulatos Borrendi tagavatás követte.

Kora délutántól nyitott pincék várták a bort kedvelő és tisztelő vendégeket.

E néhány képpel igyekszünk feleleveníteni a rendezvény kitűnő hangulatát.

Kecskeméti Tibor borbíró